Csípő-, és térdprotézis rendezvény 2015

2015. február 28.-án – a Lurdy ház mozi termében – megrendezzük második országos csípő-, és térdprotézis rendezvényünket vagy más néven páciens fórumot. Elsődleges célunk továbbra is az, hogy részletes tájékoztatást biztosítsunk a műtétre váró illetve korábban már megműtött páciensek, illetve érdeklődők részére.

A korábbi rendezvényünkhöz híven most is nagyon színvonalas programot tudtunk összeállítani. Hangsúlyos előadás lesz arról, hogy milyen technikák vannak ugyanakkor a protézis beültetés mellett (mozaik porcplasztika, porcépítés), és ezek mennyire hatékonyak. Ezekről az egyik legautentikusabb szakember Prof. Dr. Hangody László PhD fog előadást tartani. Természetesen a protézisekről is lesz előadás, amelyet ismét Dr. Zsiros Lajos PhD fog megtartani. A rehabilitáció, illetve a gyógytorna is kiemelt szerepet fog kapni az előadásokon, illetve magánkórházak is tartanak majd előadásokat. Szó lesz arról is, hogy milyen innovatív protézisek vannak és, hogy mire figyeljünk feltétlenül a műtét előtt és utána.

A korábbi rendezvényünkkel szemben a nap folyamán többször lesz szünet, illetve az előtérben lesznek kiállítók, ahol konkrét kérdéseket is fel lehet tenni. Az előadásokról most nem készül hangfelvétel, ezért sajnos az elhangzottakat a későbbiekben nem tudjuk megosztani. A rendezvényre most is ingyenes a belépés, ugyanakkor előzetes regisztrációra van szükség ahhoz, hogy részt vehess a rendezvényen.

Archívum